Fűszer és Lélek

Narancstorta liszt nélkül

Ez egy Judeo-Spanyol sütemény, de hasonlókkal találkozhatunk a mediterrán országokban máshol is. A szefárd zsidók nagyon kedvelik, és sütik széder estére is, mert nincs benne liszt, (ezért glutén érzékenyek is ehetik) de szukkot idején is gyakori, akkor nem naranccsal, hanem etroggal.
Mielőtt bárki elszörnyülködne, hogy vagyok képes 41 fokban sütni, elárulom a titkomat. A szomszéd néni ajándékozott egy főző alkalmatosságot édesanyámnak azzal, hogy ő soha nem használja. Anyu pihentette pár évig, majd nekem adta, mert ő szintén soha sem használta. Azóta én szinte soha sem használom, kivéve ezeket a meleg napokat, amikor nagyon tudom szeretni.
Ez tulajdonképpen egy elektromos lábosszerű, de nem alulról fűt, mint a sóletfőző, hanem a fedelében vannak a melegítő cekászok. Még egy torta is remekül elkészül benne. Mivel hosszú a csatlakozó zsinórja, egy székre állítom, és kiteszem a lépcsőházba, fűtsön ott! A tortával nincs is gond (csodás az illata), de gondolom a benne főtt lecsónak annyira már nem örülnek a szomszédok. Szuper még benne a rakott krumpli is.
(Mint megtudtam az edény neve Remoska. Köszönet érte Anyu(ha) blogerinának.)
A recept szerint két narancsot másfél órán keresztül kéne főzni, hogy nagyon puha legyen. Most miután jól megszurkáltam őket, egy kevés vízzel 15 perc alatt lekvár puhaságúvá mikróztam, amitől szintén nem emelkedett a benti hőmérséklet.
Hozzávalók:
2 narancs
4 tojás
15 dkg cukor
20 dkg őrölt mandula (helyett dió volt itthon)
Egy sütőpor
A puhára főtt narancsot pépesítem robotgéppel, majd hozzáadom a felvert tojásokat, a cukrot, a diót, vagy mandulát, és a sütőport. 10 percet pihentetem, majd 25 perc alatt tűpróbáig sütöm. Sütőben 190 fokon, és kb. 40 percig tart.
Csokoládé fagylalttal a tetején pazar.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Szágnes says:

    Tegnap én is megsütöttem, egyszerű, nagyon finom és mind elfogyott…

  2. Katica says:

    Nahát, már egészen megfeledkeztem remuskáról! Pedig nekünk is volt úgy kb. 15 évvel ezelőtt. És egy csomót használtuk, csak már nem emlékszem, mire. De megkérdzem anyukámat, és ha van tippje, majd megosztom 🙂

  3. Katalin says:

    Nahát, már egészen megfeledkeztem remuskáról! Pedig nekünk is volt úgy kb. 15 évvel ezelőtt. És egy csomót használtuk, csak már nem emlékszem, mire. De megkérdzem anyukámat, és ha van tippje, majd megosztom 🙂

  4. florentine says:

    Én citrommal szoktam csinálni, tényleg nagyon finom.

  5. grenadine says:

    remoskánk nekünk is volt a műlt évezredben :)mélyhűtörr zsemléből némi vizezéssel s pár perc sütéssel frisset lehet vele varázsolni!

  6. Fűszer és Lélek says:

    Ha nincs ilyen meleg, én is ott sütöttem volna, de ez most nagyon jól sikerült a remuskában is.

  7. marmalade says:

    Valahol anyukám szekrényében lapul egy öreg remuska. Emlékszem, egyszer sütöttünk benne piskótát, hát nem lett tökéletes; olyan “szalonnás” lett az állaga. Ezt a sütit azonban muszály kipróbálnom, de én inkább a hagyományos sütőt használom (na jó, nem a hőségriadó alatt).

  8. Fűszer és Lélek says:

    Ha már tudjuk a nevét, akkor itt van a beszerzési lehetősége:http://href.hu/x/34chKicsit túlárazottnak gondolom…

  9. Fűszer és Lélek says:

    Simán lehet, szlovák gyártmány, szóval ez a remoska jó névnek tűnik.

  10. anyu(ha) says:

    Ez borzasztó finom lehet. (És a főzőkütyü errefelé is ismerős, remoska néven fut.)

  11. Fűszer és Lélek says:

    A végén kiderül, hogy mindenkinek van otthon ilyen csodája :-)Örülök, h jönnek tippek, hogy mi mindenre lehet használni.Grenadine: igen, az etrog is egy citom fajta.

  12. fakanal says:

    persze, hogy van! én vagy egy hónapja tettem szert egy (alig)használtra, tízezer forintot adtam érte. majd én is posztolok róla hamarost.

  13. Nóra says:

    Jó lett, narancsos, kesernyés, és kifejezetten krémes, holott megsült. Egy kérdés: dióból akartam csinálni én is, megdaráltam, majd rájöttem, hogy ez csupa olaj, szinte összeragad az egész, mÍg a darált mangula száraz. Nem mertem a frissen darált dióból megcsinálni. Felesleges ijedelem volt mégis a kész darált mandulát választani?

  14. Kati says:

    Én ma sütöttem meg – szintén dióval -nagyon finom lett. Nem fagyival tálaltam, hanem bevontam a tetejét csokoládéval és kandírozott narancshéjjal díszítettem. A család is nagyon szerette, köszi a receptet 🙂

  15. Anonymous says:

    dj: A narancsokat héjastul kell megfőzni és pépesíteni?

  16. Myzaberlin says:

    A Remoska zseniális dolog, az én anyám csak abban süt, ugyanis olaj és zsír nélkül is lehet benne húsokat sütni. Nem bántják a szomszédok?

  17. florentine says:

    Igen, én magamra vettem és pótoltam a hányosságaimat ezen a téren. Köszi. 🙂

  18. Fűszer és Lélek says:

    Bocsi, gondolom, hogy te tudod mi az etrog, 😉 Florentine hozzászólására reflektáltam ezzel.

  19. grenadine says:

    vagy ez vmi rejtjeles üzenet? :))

  20. grenadine says:

    fűszeres, én tudom mi az etrog,de a hozzászólásomban szó sem esett róla :)?

  21. Anonymous says:

    Érdemes a diót picit berakni sütőbe előtte de csak annyira, hogy szép aranybarna legyen.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!