Fűszer és Lélek

Zsidó rituális fürdő, a mikve

Mint korábban már szó volt róla, a kóser háztartásokban az edényeket első használat előtt megmerítik a Mikvében, azaz a zsidó rituális fürdőben. Persze nem csak az edények „mennek” a mikvébe, hanem a zsidóasszonyok is. Először az esküvőjük előtt, utána pedig minden hónapban a menstruációjuk utolsó napjától számított hetedik napon. Ha egy új közösség telepedik le valahol, először mindig mikvét építenek. Ez a hely annyira fontos, hogyha egy városban valamilyen oknál fogva el kell adni a zsinagógát vagy a mikvét, akkor a zsinagógát szabad csak eladni.
Vallásos házaspároknál a férj és a feleség különleges havi ritmusban éli az életét. A menstruáció alatt, és utána azon a hét napon, amíg az asszony nem merítkezett meg a mikvében, tilos a házasélet. Ezt az időszakot Nidának nevezik. Ilyenkor a pár külön ágyban alszik, és még csak egymás kezét sem fogják meg, nehogy kísértésbe essenek 🙂
Ez a törvény annyira szigorú, hogy ha pl. a férj kér egy pohár vizet a feleségétől, akkor a nő nem adja közvetlenül oda neki a kezébe, hanem leteszi az asztalra, ahonnan a férje felveszi.
Fontos megemlíteni, hogy a Nida nem azért alakult ki, mert ilyenkor a nőt piszkosnak tartanák! Ez egy spirituális dolog, amit csak az érthet meg igazán, aki benne él. (Mi a férjemmel nem, úgyhogy csak kívülállóként tudok erről a témáról írni.)Valóban erős kötelmekkel jár, de hosszú ideig fenntartja a jó kapcsolatot a házaspár között, az unalom ritka vendég azoknál a családoknál, akik tartják a Nidát. A hetedik tiszta nap estéjén az asszony elmegy a mikvébe, ahol tetőtől talpig alaposan megtisztálkodik. Hajat mos, körmöt vág, stb. Utána lép a mikve medencébe, ahol teljesen megmerítkezik, elmond egy áldást, majd újra alámerül. Ezt egy felügyelő asszony „ellenőrzi”, aki arra hivatott, hogy megfigyelje, valóban mindenhol ellepte-e a nőt a víz (pl. nem maradt-e a hosszú haja a víz tetején?)
Két hét különalvás után, már a férj is, és a feleség is nagyon várja, hogy végre együtt lehessenek a mikve után, és végre ne csak beszélgessenek este! Könnyű kiszámolni, hogy ez a nap az ovulációs ciklus legtermékenyebb napja.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy vallásos zsidóknál minden hónapban van egy nászéjszaka.
A zsidókra – többek között – két törvény is vonatkozik a házasélettel kapcsolatban: a férfire, hogy nem kényszerítheti semmire a feleségét, amit ő nem kíván, illetve, hogy igyekeznie kell örömöt szerezni az asszonynak, a saját öröme csak másodlagos legyen. A nőre pedig, hogyha a férje otthon van, nem szabad halogatnia a mikvébe menést.
Azt gondolom, egy jó házasságban két hét után már egyik fél sem halogatja szívesen az ilyesmit.
A szefárd zsidóasszonyoknál szokás volt a „tiszta” napjaik alatt minden péntek délután felkeresni a mikvét, ahol a délelőtti sütés-főzés után kicsit megpihenhettek, relaxálhattak, beszélgethettek, sőt néhol még masszíroztattak is.
A férfiaknak külön mikvéjük van (Budapesten ugyanabban az épületben, ahol a női, csak az emeleten) és a vallásosak minden pénteken elmennek most is.
Mikvébe csak olyan zsidó nők járhatnak, akiknek zsidó a férjük. Azt tartják, hogy akinek a gyermeke a mikve után fogant, annak könnyű szülése lesz. De még annak is érdemes elmenni legalább életében egyszer a változókor előtt, aki nem tartja a Nidát, ugyanis hatalmas spirituális élmény.
A gyönyörűen felújított mikve a Kazinczy utcában található és előre be kell jelentkezni.
Kedves novella a mikvéről itt. 🙂
Fotók a mikve felújításáról itt, Kelemen Gábortól.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. aknorev says:

    Kedves Eszter!
    Melyik novellára utalsz a cikkben?

  2. Anonymous says:

    Hogy mik vannak! És az igaz, hogy az ortodoxok egy lyukas lepedőn keresztül szeretkeznek a feleségükkel?

  3. Fűszer és Lélek says:

    JAJ? annyira vártam :-)Szóval nem igaz. Te si láttad a Gyilkos közöttünk című filmet?A legenda onnan való, hogy vallásosék fiúgyermeke egy cicesz nevezetű ruhadarabot hord az inge alatt. Ez egy téglalap alakú valami, a közepén egy lyukkal a fejnek. Alul rojtok lógnak rajta, ezt az utcán is láthatod a vallásos férfiakon a nadrágzsebük környékén. Ezt kimosták, és kiterítették száradni az udvarra, a nem zsidók nagy csodálkozására. Nem tudták mi az, így terjedt el a lyukas lepedő.Itt egy kép:http://href.hu/x/33a5

  4. marmalade says:

    Mindig lenyűgöződöm,ha itt időzöm az oldaladon!

  5. Pocaknyúl says:

    Hú, ilyeneket írj még!! 🙂 Engem nagyon érdekel az ilyesmi. Ezekről a szokásokról nem nagyon tudja a nemzsidó ember, hogy hogy is működnek.

  6. zsuzska says:

    ez annyira jó, igen, mégmég!kérni is lehet témát? És mivel telhetetlen vagyok: ma mit főzünk?:)

  7. Fűszer és Lélek says:

    Ma mi pisztáciás csirkét eszünk,( Majd leírom annak is a receptjét.) holnap esküvőre megyünk. Kellemes hétvégét!

  8. mimke says:

    Ez már így leírva is szép;) Amúgy szerintem a zsidóknak nagyon sok kifejezetten szép ünnepe van…Az tetszik nagyon, hogy a hétköznapokat is sokszor ünneppé varázsolják:)

  9. Fűszer és Lélek says:

    Az ünnepeket és szokásokat azért kezdtem el írni, mert annyi vicceset hallottam, hátha érdekel majd valakit. Úgy tűnik érdekel.

  10. wanabe says:

    bizony hogy érdekel, kedves fűszer, pláne ha ilyen, a szívnek kedves stílusban írsz ezekről a dolgokról:) ezennel csatlakozom azokhoz, akik szívesen olvasnának mégtöbbet a zsidó vallási szokásokról és rituálékról, a te tálalásodban természetesen:)üdv és jó hétvégét!w.

  11. Anonymous says:

    Szia Eszter!Beköszöntem én is a birodalmadba!!!!Nemes küzdelemre fel!Piroska

  12. grenadine says:

    kolhakavod az ezüstéremhez! 🙂

  13. Eszter says:

    Nemrég én is ott jártam, Köves Slomó vitt minket körbe és szerencsénkre pincétől-padlásig mindent megmutatott :)néhány fotó:http://flickr.com/photos/28197065@N07/sets/72157605932743514/

  14. Anonymous says:

    EZT a kisplakátot most találtam, érdekes adalék az írásodhoz.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!