Fűszer és Lélek

Bene Israel-Indiai sólet

“Valódi” sólet receptje itt olvasható.
1931-ben több mint 24000 zsidó élt Indiában A cochini zsidók, a Bene Israel „kaszt” tagjai, és a bagdadi zsidók leszármazottjai. Most a Bene Isrelről írnék pár sort.
A legelfogadottabb verzió szerint a „Benék”ősei kereskedő hajón utaztak Izraelből Indiába, de hajótörést szenvedtek Konkan partjánál. A többi már csak valószínűleg legenda: tizennégy ember élte túl a balesetet, 7 nő, és 7 férfi. (Mintha már máshol is olvastunk volna hasonlót!) Kiúsztak a partra Navgaon falunál, és a mezőgazdaságban, ott is leginkább az olajkészítésben kezdtek el dolgozni. Az idők alatt a leszármazottaik fokozatosan elhagyták a vallásuk sok szabályát, egy párat kivéve, és elfelejtettek héberül. Továbbra is megtartották a szombatot, ilyenkor tartózkodtak a munkától. Körülmetélték a fiaikat, a születésük utáni nyolcadik napon, és nem ettek olyan halat, aminek nem volt egyszerre pikkelye és uszonya is. Bár még mindig tartottak pár zsidó ünnepet, ezeknek indiai neveket adtak, és sokban megváltoztatták megünneplésüket. Nem úgy, mint a Hanuka megünneplését.

A Bene Israel legenda szerint isz. 1000 és 1400 között egy zsidó kereskedő érkezett Nyugat-Indiába, David Rahabi. (Szerintük Maimonidesz testvére) Rahabi nagyon meglepődött, hogy zsidókat talált Indiában, és elhatározta, hogy felvilágosítja őket a zsidó tradíciókról. Kiválasztott három embert, akiknek Talmudot, és más szent szövegeket tanított. Ez a három ember később a Kaji nevet viselte, ami arabul bírót jelent. Úgy hiszik, ekkor kezdett a Judaizmus újra elterjedni a Bene Isrel „törzs” tagjai között.
Indiai sólet:Nem véletlen, hogy ez egy hús nélküli étel. Ez is jó példája annak, hogy mekkora hatással voltak az indiaiak az ott élõ zsidókra. Szombati étel hús nélkül: csak az askenázoknak van hiányérzete, ha meghallják.
Hozzávalók: 30 dkg csicseriborsó éjszakára beáztatva

3 nagy fej hagyma

Egy kis kókusz lereszelve, a levével együtt

Vagy: 3 ek kókuszreszelék és egy kókusztej konzerv (én ezt használtam)

3 ek ghí vagy vaj

Egy ujjnyi reszelt gyömbér

2 tk õrölt fahéj

3 tk õrölt kurkuma

3 tk õrölt szegfûbors

1 ek õrölt rómaikömény

1 ek õrölt koriander

4-5 paradicsom apró kockára vágva

3 ek méz2 chili paprika

A vajon megfonnyasztom a hagymát, ráöntöm a csicseriborsót, annyi vízzel, amennyi ellepi. Hozzáadom a paradicsomot, a kurkumát, a chilit, a kókuszt, és a fahéjat. Megsózom. Mikor félig megfõtt hozzáadom a maradék fûszereket és a mézet is.

Címkék: , ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Fűszer és Lélek says:

    Köszönöm szépen!

  2. Fűszer és Lélek says:

    Köszönöm, de “csak” második lettem. Nemisbéka lett az első.Így is nagyon boldog vagyok!

  3. Amby says:

    Szia! Péntek éjfél után indul a Blogtorna, köszi a nevezést! (A GoldenBlog szerepléshez pedig gratulálunk!)http://theitalianjob.freeblog.hu/archives/2007/07/12/Blogtorna_-_reszletek/

  4. Fűszer és Lélek says:

    Akkor elkezdek edzeni, nehogy izomlázam legyen!

  5. zsuzska says:

    mégmég! írásokat a zsidó kultúráról, meg történelemről. nagyon, nagyon szeretem olvasni őket! és én azt sem tudom, mi történt az olajjal. (de azt, hogy hogy volt a sorrendiség, azonnal vágtam:)

  6. Fűszer és Lélek says:

    Hanukáról:http://hu.wikipedia.org/wiki/HanukaKöszi Zsuzska, te vagy az én emberem! 🙂

  7. chili&vanilia says:

    Gratulálok a helyezéshez! Olyan szépek mindig a portréfotók, ezek honnan vannak?

  8. Fűszer és Lélek says:

    Köszönöm szépen!Ezeket a képeket, sajnos mindig “kölcsönzöm”, és guglival keresem őket. Ez van…Ez a Bar Micvo fiú valóban gyönyörű, és a kép is olyan jó, hogy szinte látom a büszke édesanyját magam előtt.

  9. Bazsitusz says:

    Gratulálok a Goldenblogos harmadik helyezéshez, meg a a közönségszavazásos elsőhöz! Nekem Te vagy a kedvencem! (Pedig én sem vagyok zsidó, de pont ezért jó, mert mindig megtudok egy csomó okos dolgot… ) 😉

  10. Németh Gábor says:

    Csak most a Goldenblog kapcsán találtam rá a blogodra, nem véletlenül lettél te az első! Szuper kultúrális olvasmány, pedig én nem is vagyok zsidó! Remélem kiadják könyvben is, annyira érdekes és olvasmányos.Németh Gábor


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!