Fűszer és Lélek

Kérdésre válaszolva

Zsófi Krakkóból kérdezte, mit szól a családom a gasztrobloggerkedéshez?
Már évek óta szeretem lefotózni, ha valami nagyon jól sikerült. Eddig leginkább barátnőmet kínoztam vele, aki meg is jegyezte, hogy ha főzők valami finomat, akkor neki rögtön küldök róla egy képet 🙂 Úgyhogy vettem a lapot, és nem bombázom képekkel, esetleg ha sikerül kóstolót küldeni. Hozzá kell tennem, hogy mindketten kisgyerekes család vagyunk, ezért nem túl gyakoriak a közös vacsoráink, legutóbb is úgy sikerült átcsábítani őket, hogy a férjének nagyon tetszett a hamburgerem fotója, ami mellett a Whopper sajtburgernek tűnt.
Egyébként a férjem nagyon rendes, de az evés sokkal jobban érdekli, amikor éhesen hazajön a munkából, mint a fotó, úgyhogy voltak már arcvágások, pedig 3 percnél többet nem töltök ilyesmivel, főleg ha segít!
Ami megváltozott mióta írom a blogot, hogy sokkal több receptet olvasok, és csak gyűlnek, és gyűlnek azok az ételek, amiket meg kell főznöm a jövőben. Nem tudom hová fejlődhet még ez a dolog, de abban már biztos vagyok, hogy a következő két-három hónapban ritkán kell majd ismételnem magam főzés terén.
Láttam valamelyik külföldi blogon, hogy a kedves kolléga profi fotó stúdiót épített már magának hatalmas reflektorokkal. Itt még nem tartok…
Nagyon nehéz követni ki kapta már meg ezt a körkérdést, de nagyon kíváncsi vagyok Táplálék Zsuzsára (akiben igazi írónő veszett el, de mégse, hiszen olvashatjuk fantasztikus írásait), és Mademoiselle válaszára, bár mostanában sok más elfoglaltsága van.

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Fűszer és Lélek says:

    Beraktam, a régebbi kaják fotói alatt.Használjátok egészséggel!

  2. cserke says:

    Eszter, nem akarnál rss-t betenni?Megkönnyítendő a dolgom…

  3. zsuzska says:

    még jó hogy benéztél. Erről eszembe jutott, hogy talán egy minimális változtatás mégse árt:)köszönöm!

  4. Fűszer és Lélek says:

    Komolyan írtam, remekül írsz! 🙂

  5. zsuzska says:

    Kedves Eszter, köszönöm a kérdést. Az írónőségest is köszönöm, nagyon kedves- udvarias lány vagy te;)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!