Fűszer és Lélek

Brokkolis, gorgonzolás penne

h-gorgonzolás+penneemhez híven, íme a brokkolis penne. Mint azt már írtam korábban volt egy szűk év az életemben, amikor még csak nem is tudtam erre az ételre gondolni. Pedig a gorgonzolás tésztáknak nagyon nehezen tudok ellenállni. Minél érettebb, annál jobb. Ha nem kapok olyan érett sajtot, amilyet szeretnék, akkor egy műanyag dobozban felrakom a hűtő tetejére, és egy hétig még ott érlelem. Ez minden jobb sajtra igaz, a Camamberekre különösen. Olyan még nem fordult elő, hogy magától lemászott volna : ) Apropó! Ma hat féle kóser Camamber sajtot számoltam össze az Arany János utcai Rothchilban.Maga a gorgonzola egy Milánó melletti faluról kapta a nevét, de manapság már a kisfalu eltűnt a nagyvárosban. Ebben a formában már 1036-ban feljegyeztek pár sort a sajtról. Szóval ezer év alatt tökéletesítették nekünk.Nem tudom mennyire látszik a képen, de teljes kiőrlésű Barilla tésztát főztem hozzá. Egyáltalán nem olyan fűrészpor ízű, mint a magyar próbálkozások, még a fiúk is szívesen megeszik.
Hozzávalók:
20 dkg érett gorgonzola
50 dkg brokkoli
3 dl tejszín
só, bors
szerecsendió
penne
A brokkolit rózsákra szedve megpárolom, majd a szárát, és a rózsák felét össze turmixolom a tejszínnel és a gorgonzolával. Visszaöntöm a lábosba, és felforrósítom. Vigyázni kell, hogy ne forrjon fel, mert akkor kicsapódik a zsír a tejszínből. Megfűszerezem. A félretett brokkolit csak tálalásnál teszem a tésztára. Bátrak hagyhatnak a tálaláshoz egy pár csipetnyi gorgonzolát is.
Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!